Szakmai beszámoló a 34. Nemzetközi Arpinói Cicero-versenyről és a római tanulmányi kirándulásról
Ezen beszámoló az Emberi Erőforrások Minisztériuma számára készült, amely intézmény az Olaszországba kiutazó magyar delegáció felét támogatta. A nemzetközi versenyről tudni kell, hogy az ELTE Latin Tanszéke – mint a verseny magyarországi válogatójának lebonyolítója – a kiutazó csapat számára a versenyhez kapcsolódóan római tanulmányi kirándulást is szervez. Ennek költségeit a csapattagok állják, illetve egyéb pályázati forrásokból, a diákok iskolái és azok alapítványai által kerül finanszírozásra. Így történt ez idén is, az arpinói versenyt három napos római városnézés követte. A magyar válogatott 14 tagja és a 3 kísérőtanár (Bánfay Ágota, Berta Annamária, Horváthné Bujtás Anna) május 8-án utazott Rómába, sajnálatos pénzügyi (…)
Teljes szöveg